Fórum - Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldéséhez először be kell jelentkeznie!
Keresés:  
samyly üzenete (2011/06/02):
Én ezt javasolnám =)

Húsos lasagne, reszelt sajt
1-1,50 kg darált hús, 4 gerezd fokhagyma, 1 db vöröshagyma, ízlés szerint bazsalikom, 1,5 liter paradicsomszósz, kb. 1/2 liter tej, 3-4 ek. liszt, kb. 8 dkg vaj, ízlés szerint só, kevés olaj, 50 dkg lasagne tészta.

Az olajban az apróra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt megdinszteljük, majd rátesszük a darált húst, és nagyobb lángon egészen addig pároljuk, míg kifehéredik a hús. Sóval, borssal ízesítjük. Ezután pici vizet teszünk alá, és fedő alatt megpároljuk. Amikor már majdnem készen van, felengedjük a másfél liternyi paradicsomszósszal, bazsalikommal ízesítjük, és jól összefőzzük. Közben a vajat felmelegítjük, beletesszük a lisztet, és addig hevítjük, míg kezd kifehéredni. Felengedjük tejjel, sózzuk és felfőzzük, nem túl sűrű szósszá (besamel). Ha sűrűsödne, tejjel lehet hígítani. Amikor mindkét massza készen van, összekeverjük. Egy közepes méretű tepsit vékonyan kiolajazunk, erre teszünk ragut, majd jön a tészta, ragu és tészta, a lényeg, hogy a tetejére kerüljön az utolsó adag ragu. Teszünk rá jócskán sajtot, alufóliával letakarva középmeleg sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Potyi üzenete (2011/06/02):
Sziasztok!

Nincs valakinek valami igazán jó eredeti olasz receptje?

Mostanában nagyon rákattantam az olasz konyhára
Nagyi2 üzenete (2010/10/14):
Tudja valaki, hogy kell elkészíteni a laskagombát.
Kaptam.Jó lenne egyszerű, finom rakott vagy pörkölt szerü, semmiképp nem rántott.
Köszi előre is.
Nagyi2
Zoltan Bokor üzenete (2010/07/31):
A "Dios Kaposztarolad chilimartassa" cimu, #3438 szamu receptbol hianyzik a legfontosabb, a Kaposzta!!!
simonani üzenete (2010/07/17):
Gyerekek január óta senki nincs semmilyen észrevétele?

Hirdessen a receptoldal.hu-n! A felhasználók saját szakácskönyvei